वसु–मोहिनी संवादात अध्याय सुरू होतो. अवंतीचे माहात्म्य ऐकून मोहिनी मथुरेची महिमा विचारते. वसु मथुरेला भगवंताचे प्रकट क्षेत्र म्हणतो—श्रीकृष्णजन्म, गोकुळ-लीला आणि कंसाच्या दैत्यांचा संहार यांमुळे ती पावन झाली. पुढे तो द्वादश वने सांगतो—मधुवन, तालाह्वय, कुमुद, काम्यवन (विमल-ह्रदासह), बहुल, भद्रवन, खादिर, महावन, लोहजंघ, बिल्वारण्य, भाण्डीर आणि सर्वोच्च वृंदावन—आणि प्रत्येक ठिकाणी स्नान-पूजेमुळे मिळणारे भक्तिफळ वर्णन करतो. मथुरा-मंडळ हे वीस योजनांचे तीर्थपरिक्रमावर्तुळ असून, कुठेही स्नान केले तरी विष्णुभक्ती प्राप्त होते असे सांगितले आहे. विश्रांती/विमुक्त, रामतीर्थ, प्रयाग, कनखल, तिंदुक, पटुस्वामी, ध्रुव, ऋषितीर्थ, मोक्षतीर्थ, बोधिनी, कोटितीर्थ, असिकुंड, नवतीर्थ, संयमन, धारायतन, नागतीर्थ, ब्रह्मलोक/घंटाभरण, सोम, प्राची सरस्वती, चक्रतीर्थ, दशाश्वमेधिक, विघ्नराज, अनंत इत्यादी प्रमुख तीर्थांची यादी देऊन शेवटी केशवाचे सार्वभौमत्व, चतुर्व्यूहात्मक दिव्य सान्निध्य आणि मथुरा-माहात्म्य श्रवण-पाठाची तारक शक्ती प्रतिपादित केली आहे।
No shlokas available for this adhyaya yet.
The chapter explicitly elevates Vṛndāvana as unequaled on earth because it ‘cuts away all sins’ and functions as the pinnacle grove within the Dvādaśa-vana schema; its soteriological superiority is framed through direct sin-destruction and Viṣṇu-centered devotion rather than merely heaven-oriented merit.
By naming Viśrānti as Vimukta, the text marks it as a liberation-conferring ford: devotional bathing there is said to ‘certainly’ grant mukti, making it a key mokṣa-node within the mapped sequence of Mathurā tīrthas.
It uses sacrifice-equivalence (yajña-phala) language—e.g., Agniṣṭoma, Rājasūya, and Aśvamedha merits—to translate tīrtha bathing into a Vedic merit economy, while simultaneously asserting bhakti and Keśava-darśana as the higher, liberating culmination.