फिर सात्यकिने भी लौटकर कर्णको तीखे बाणोंसे घायल करके पुनः उसे एक सौ निन्यानबे भयंकर बाण मारे ।। ततः प्रवीरा: पार्थानां सर्वे कर्णममपीडयन् । युधामन्यु: शिखण्डी च द्रौपदेया: प्रभद्रका:,इसके बाद दुन्तीपुत्रोंकी सेनाके सभी प्रमुख वीर कर्णको पीड़ा देने लगे। युधामन्यु, शिखण्डी, द्रौपदीके पाँचों पुत्र, प्रभद्रकगण, उत्तमौजा, युयुत्सु, नकुल-सहदेव, धृष्टद्युम्न, चेदि, कारूष, मत्स्य और केकय देशोंकी सेनाएँ, बलवान् चेकितान तथा उत्तम व्रतका पालन करनेवाले धर्मराज युधिष्ठटिर--ये भयंकर पराक्रम प्रकट करनेवाले रथी, घुड़सवार, हाथीसवार और पैदल सैनिकोंद्वारा रणभूमिमें कर्णको चारों ओरसे घेरकर उसके ऊपर नाना प्रकारके अस्त्र-शस्त्रोंकी वर्षा करने लगे। सभी भयंकर वचन बोलते हुए वहाँ कर्णके वधका निश्चय कर चुके थे
tataḥ sātyakine bhūyaḥ pratyāgatya karṇam iṣubhis tīkṣṇair viddhvā punar enam ekonaviṃśatiśataṃ ghorān bāṇān avākirat | tataḥ pravīrāḥ pārthānāṃ sarve karṇam apīḍayan | yudhāmanyuḥ śikhaṇḍī ca draupadeyāḥ prabhadrakāḥ | uttamaujā yuyutsuś ca nakulaḥ sahadeva eva ca | dhṛṣṭadyumno 'tha cedyāś ca kārūṣā matsyakekayāḥ | balavāṃś cekitānaś ca dharmarājo yudhiṣṭhiraḥ | ete rathāś ca aśvārohā gajārohāḥ padātayaḥ | raṇe karṇaṃ samantād ghorair astrāṇi śastrāṇi ca varṣayām āsuḥ | bhīṣaṇāni vacāṃsi bruvāṇāḥ karṇavadhaṃ niścitya tasthuḥ ||
สัญชัยกล่าวว่า—สาตยกีหันกลับมาอีกครั้ง ทำร้ายกรรณะด้วยศรคม แล้วโปรยศรอันน่าสะพรึงอีกหนึ่งร้อยสิบเก้าดอกใส่เขา ครั้นแล้ว บรรดานักรบเอกฝ่ายโอรสแห่งปาณฑุทั้งปวง—ยุธามันยุ ศิขัณฑิน บุตรทั้งห้าของเทราปที เหล่าประภัทรกะ อุตตมौชา ยุยุตสุ นกุลและสหเทวะ ธฤษฏทยุมนะ กองทัพเจทีและการูษะ รวมทั้งพลมตสยะและเคกยะ—พร้อมด้วยเจกิตานผู้เกรียงไกร และธรรมราชยุธิษฐิระผู้มั่นคงในพรต—ทั้งนักรบรถศึก พลม้า พลช้าง และทหารราบ ได้ล้อมกรรณะไว้ทุกทิศในสนามรบ แล้วระดมอาวุธนานาประการดุจห่าฝน พร้อมเปล่งวาจาเกรี้ยวกราด ต่างปักใจแน่วแน่ต่อการสังหารกรรณะ
संजय उवाच
The passage highlights how war amplifies collective resolve and hostility: many warriors unite to bring down a single powerful opponent. Ethically, it shows the tension between kṣatriya-duty (ending a dangerous enemy to protect one’s side) and the hardening of intention—‘having resolved to kill’—which can eclipse compassion and restraint even among dharma-minded leaders.
Sātyaki turns back to re-engage Karṇa, wounds him with sharp arrows, and follows with a heavy volley. Then leading Pāṇḍava-aligned heroes and allied contingents—named one by one—surround Karṇa from all sides and shower him with various weapons, declaring fierce words and standing determined on his death.