रामस्य पम्पातीरगमनम्, सुग्रीवसख्यं, वालिवधः, सीतारक्षणवृत्तान्तश्च
Rāma at Pampā; alliance with Sugrīva; Vālin’s fall; Sītā’s guarded captivity
यह सुनकर कमलनयन भगवान् श्रीकृष्णने द्रौपदीसे फिर कहा--“कृष्णे! मैं तो भूख और थकावटसे आतुर हो रहा हूँ और तुझे हँसी सूझती है। यह परिहासका समय नहीं है। जल्दी जा और बटलोई लाकर मुझे दिखा। इस प्रकार हठ करके भगवानने द्रौपदीसे बटलोई मँगवायी। उसके गलेमें जरा-सा साग लगा हुआ था। उसे देखकर श्रीकृष्णने लेकर खा लिया और द्रौपदीसे कहा--“इस सागसे सम्पूर्ण विश्वके आत्मा यज्ञभोक्ता सर्वेश्वर आकारय मुनीन् शीघ्रं भोजनायेति चाब्रवीत् । सहदेवं महाबाहु: कृष्ण: क्लेशविनाशन:,इतना कहकर सबका क्लेश दूर करनेवाले महाबाहु भगवान् श्रीकृष्ण सहदेवसे बोले --तुम शीघ्र जाकर मुनियोंको भोजनके लिये बुला लाओ”
vaiśaṃpāyana uvāca | etac chrutvā kamalanayano bhagavān śrīkṛṣṇo draupadīm punar uvāca— “kṛṣṇe! ahaṃ kṣudhā-śrama-parītātmā bhavāmi, tava ca hāsyam eva; nāyaṃ parihāsa-kālaḥ. śīghraṃ gaccha, baṭaloiṃ gṛhītvā mama darśaya.” iti haṭhaṃ kṛtvā bhagavān draupadyā baṭaloiṃ ānīyāmāsa. tasyāḥ kaṇṭhe alpaṃ śākaṃ lagnaṃ āsīt. tad dṛṣṭvā śrīkṛṣṇas tat gṛhītvā jaghāsa, draupadīm ca uvāca— “anena śākena…” ity uktvā sarveśvaraḥ yajñabhoktā viśvātmā sahadevam ājuhāva— “ākāraya munīn, śīghraṃ bhojanāyeti ca brūhi.” saḥ mahābāhuḥ kṛṣṇaḥ kleśa-vināśanaḥ sahadevam uvāca— “tvaṃ śīghraṃ gatvā munīn bhojanāya āhvaya.”
வைசம்பாயனர் கூறினார்—இதைக் கேட்ட கமலநயனனாகிய பகவான் ஸ்ரீகிருஷ்ணன் திரௌபதியிடம் மீண்டும் சொன்னான்—“கிருஷ்ணே! பசி, களைப்பால் நான் வாடுகிறேன்; உனக்கோ சிரிப்பு வருகிறதா? இது பரிகாச நேரமல்ல. விரைந்து சென்று பாத்திரத்தை (பானை) கொண்டு வந்து எனக்குக் காட்டு.” இவ்வாறு பிடிவாதம் செய்து, பகவான் திரௌபதியால் அந்தப் பாத்திரத்தை வரவழைத்தான். அதன் கழுத்தில் கீரையின் மிகச் சிறிய ஒட்டல் இருந்தது. அதை கண்ட ஸ்ரீகிருஷ்ணன் தானே அதை எடுத்துத் தின்று, திரௌபதியிடம் கூறினான்—“இந்தக் கீரைத் துகளால் விச்வாத்மா, யஜ்ஞபோக்தா, சர்வேஸ்வரன் திருப்தியடைவானாக.” இவ்வாறு கூறி, எல்லா துயரையும் நீக்கும் மகாபாகு கிருஷ்ணன் சகதேவனிடம்—“நீ உடனே சென்று முனிவர்களை அழை; ‘உணவிற்காக விரைந்து வாருங்கள்’ என்று சொல்” என்றான்.
वैशग्पायन उवाच
Dharma of hospitality is upheld not merely by material abundance but by sincere effort and divine support. Even a seemingly insignificant remnant, when offered and accepted by the Lord, becomes sufficient to remove a community’s distress—showing that grace can transform scarcity into protection.
Kṛṣṇa, seeing Draupadī’s predicament about feeding visiting sages, insists on seeing the cooking pot. Finding a tiny bit of greens stuck to it, he eats it and then instructs Sahadeva to invite the sages to dine, implying that the crisis of food and the impending danger are being averted through his act.