Śiva-nāmānukīrtana-prastāvaḥ
Prologue to the praise of Śiva and the Upamanyu testimony
उसने कहा--'प्राणनाथ! आप कल्याण और विजय पानेके लिये जाइये। यदुनन्दन! ब्रह्मा, शिव, काश्यप, नदियाँ, मनो$नुकूल देवगण, क्षेत्र, ओषधियाँ, यज्ञवाह (मन्त्र), छन्द, ऋषिगण, यज्ञ, समुद्र, दक्षिणा, सतोभ (सामगानपूरक “हावु” “'हायि” आदि शब्द), नक्षत्र, पितर, ग्रह, देवपत्नियाँ, देवकन्याएँ और देवमाताएँ, मन्वन्तर, गौ, चन्द्रमा, सूर्य, इन्द्र, सावित्री, ब्रह्मविद्या, ऋतु, वर्ष, क्षण, लव, मुहूर्त, निमेष और युग--ये सर्वत्र आपकी रक्षा करें। आप अपने मार्गपर निर्विष्न यात्रा करें और अनध! आप सतत सावधान रहें” | ३६ --४० || एवं कृतस्वस्त्ययनस्तयाहं ततोडभ्यनुज्ञाय नरेन्द्रपुत्रीम् । पितु: समीपं नरसत्तमस्य मातुश्च राज्ञक्ष तथा55हुकस्य,इस तरह जाम्बवतीके द्वारा स्वस्तिवाचनके पश्चात् मैं उस राजकुमारीकी अनुमति ले नरश्रेष्ठ पिता वसुदेव, माता देवकी तथा राजा उग्रसेनके समीप गया। वहाँ जाकर विद्याधरराजकुमारी जाम्बवतीने अत्यन्त आर्त होकर मुझसे जो प्रार्थना की थी वह सब मैंने बताया और उन सबसे तपके लिये जानेकी आज्ञा ली। गद और अत्यन्त बलवान् बलरामजीसे विदा माँगी। उन दोनोंने बड़े दुःखसे अत्यन्त प्रेमपूर्वक उस समय मुझसे कहा -- भाई! तुम्हारी तपस्या निर्विघ्न पूर्ण हो”
jāmbavaty uvāca— “prāṇanātha! tvaṃ kalyāṇaṃ vijayaṃ ca prāptuṃ gaccha. yadunandana! brahmā śivaḥ kāśyapo nadyaḥ manonukūlā devagaṇāḥ kṣetrāṇy oṣadhayo yajñavāho (mantraḥ) chandāṃsi ṛṣigaṇā yajñaḥ samudro dakṣiṇā stobhaḥ nakṣatrāṇi pitaraḥ grahā devapatnyaḥ devakanyāś ca devamātaraś ca manvantarāṇi gāvaś candramāḥ sūrya indraḥ sāvitrī brahmavidyā ṛtavo varṣāṇi kṣaṇā lava-muhūrta-nimeṣā yugāni ca—ete sarvatra tvāṃ rakṣantu. tvaṃ svamārge nirvighnaṃ yātrāṃ kuru; anagha! tvaṃ satataṃ sāvadhāno bhava.” iti. evaṃ kṛtasvastyayanas tayāhaṃ tato ’bhyanujñāya nṛrendraputrīm pituḥ samīpaṃ narasattamasya mātuś ca devakyāḥ tathā rājña ugrasenasyāpi jagāma. tatra yā sā vidyādhararājakumārī jāmbavatī mayi ārtā prārthayām āsa, tat sarvaṃ tebhyo nyavedayam; tapasāṃ gantum anuśaśāsaṃ ca. gadasya ca balavato balarāmasya ca vidāṃ cakāra; tau ca duḥkhena premṇā ca tadā mām ūcatuḥ— “bhrātaḥ! tava tapasā nirvighnā samāptiḥ syāt.”
सा ब्रवीत्— ‘प्राणनाथ! कल्याणविजयार्थं गच्छ। यदुनन्दन! ब्रह्मा शिवः काश्यपो नद्यश्च मनोऽनुकूलाः सुरगणाः क्षेत्राण्योषधयो यज्ञवाहा मन्त्राश्छन्दांसि ऋषयः यज्ञः समुद्रो दक्षिणा स्तोभा नक्षत्राणि पितरः ग्रहाः देवपत्न्यो देवकन्याश्च देवमातरश्च मन्वन्तराणि गावश्च चन्द्रः सूर्य इन्द्रः सावित्री ब्रह्मविद्या ऋतवो वर्षाणि क्षणलवमुहूर्तनिमेषयुगादयश्च सर्वत्र त्वां रक्षन्तु। निर्विघ्नं पन्थानं गच्छ; अनघ, सदा अप्रमत्तो भव।’ एवं कृतस्वस्त्ययना तया अहं ततोऽभ्यनुज्ञाय नरेन्द्रपुत्रीं पितुः समीपं नरसत्तमस्य मातुश्च देवक्याः तथा राज्ञ उग्रसेनस्य जगाम। तत्र तया विद्याधरेन्द्रसुता यद् भृशार्ता मम याचितवती तत् सर्वं न्यवेदयम्, तपसे गन्तुमनुज्ञां च याचितवान्। गदं चातिबलं च रामं विदाय तौ दुःखेनापि प्रीतियुतौ मामूचतुः— ‘भ्रातः, निर्विघ्ना ते तपःसमाप्तिर्भवतु।’
वासुदेव उवाच
The passage emphasizes auspicious speech and ritual blessing (svastyayana) as ethical support for righteous action: one should proceed toward a difficult duty with divine remembrance, communal goodwill, and constant vigilance (sāvadhāna), seeking protection through alignment with cosmic and Vedic order.
Jāmbavatī offers an extensive protective benediction invoking deities, ritual elements, and cosmic measures of time. After receiving her leave, Vāsudeva (Kṛṣṇa) goes to his parents Vasudeva and Devakī and to King Ugrasena, reports Jāmbavatī’s distressed request, and obtains permission to depart for austerities; he then takes leave of Gada and Balarāma, who wish his tapas to conclude without obstacles.