गृहाण चक्रमित्युक्तो मया तु तदनन्तरम् | जग्राहोत्पत्य सहसा चक्रं सवब्येन पाणिना,सर्वयत्नबलेनापि गृह्नन्नेवमिदं तत: । ततः सर्वबलेनापि यदैनं॑ न शशाक ह 'सारा प्रयत्त और सारी शक्ति लगाकर भी जब उसे पकड़कर उठा अथवा हिला न सका, तब द्रोणकुमार मन-ही-मन बहुत दुःखी हो गया। भारत! यत्न करके थक जानेपर वह उसे लेनेकी चेष्टासे निवृत्त हो गया
gṛhāṇa cakram ity ukto mayā tu tad-anantaram | jagrāhotpatya sahasā cakraṃ savyena pāṇinā | sarva-yatna-balena api gṛhṇann evam idaṃ tataḥ | tataḥ sarva-balena api yad enaṃ na śaśāka ha |
ವೈಶಂಪಾಯನನು ಹೇಳಿದರು— ನಾನು ‘ಚಕ್ರವನ್ನು ತೆಗೆದುಕೋ’ ಎಂದು ಹೇಳಿದ ತಕ್ಷಣವೇ ಅವನು ಸಹಸಾ ಹಾರಿ ಎದ್ದು ಎಡಗೈಯಿಂದ ಚಕ್ರವನ್ನು ಹಿಡಿದನು. ಆದರೂ ಎಲ್ಲ ಪ್ರಯತ್ನವೂ ಸಂಪೂರ್ಣ ಬಲವೂ ಹೂಡಿದರೂ ಅದನ್ನು ಎತ್ತಲೂ ಕದಲಿಸಲೂ ಅವನಿಗೆ ಸಾಧ್ಯವಾಗಲಿಲ್ಲ. ಆಗ ದ್ರೋಣನ ಪುತ್ರನು ಮನಸ್ಸಿನಲ್ಲಿ ದುಃಖಾರ್ತನಾಗಿ, ಪ್ರಯತ್ನದಿಂದ ದಣಿದು, ಅದನ್ನು ತೆಗೆದುಕೊಂಡು ಹೋಗುವ ಯತ್ನವನ್ನು ಬಿಡಿದನು.
वैशम्पायन उवाच
The verse highlights the limits of brute strength: when desire and aggression exceed rightful capacity or moral restraint, effort alone cannot secure success, and frustration follows.
After being told to take the cakra, Droṇa’s son (Aśvatthāmā) impulsively grabs it with his left hand and strains with all his might, but cannot lift or move it; exhausted and distressed, he gives up the attempt.