तब क्रोधमें भरे हुए भगदत्तने पैने बाणोंद्वारा मधुवंशी सात्यकिको समरभूमिमें उसी प्रकार पीड़ित किया, जैसे महावत अंकुशोंद्वारा महान् गजराजको पीड़ा देता है ।। विहाय राक्षसं युद्धे शैनेयो रथिनां वर: । प्राग्ज्योतिषाय चिक्षेप शरान् संनतपर्वण:,तब रथियोंमें श्रेष्ठ सात्यकिने युद्धमें उस राक्षसको छोड़कर प्राग्ज्योतिषपुरनरेश भगदत्तपर झुकी हुई गाँठवाले बहुत-से बाण चलाये
sañjaya uvāca |
tataḥ krodhena bharito bhagadatto niśitaiḥ śaraiḥ madhuvaṃśyaṃ sātyakiṃ samare tathā pīḍayām āsa yathā mahāmātraḥ aṅkuśaiḥ mahāgajarājaṃ pīḍayet ||
vihāya rākṣasaṃ yuddhe śaineyo rathināṃ varaḥ |
prāgjyotiṣāya cikṣepa śarān sannatapārvaṇaḥ ||
সঞ্জয়ে ক’লে—তাৰ পাছত ক্ৰোধেৰে পূৰ্ণ ভগদত্তে ৰণভূমিত মধুবংশীয় সাত্যকিক তীক্ষ্ণ শৰৰে তেনেদৰে পীড়িত কৰিলে, যেনে মহাৱতে অঙ্কুশেৰে মহাগজৰাজক কষ্ট দিয়ে। তাৰ পিছত ৰথীসকলৰ মাজত শ্ৰেষ্ঠ শৈনেয় সাত্যকিয়ে যুদ্ধত সেই ৰাক্ষসসদৃশ শত্রুক এৰি, প্ৰাগ্জ্যোতিষৰ নৃপতি ভগদত্তৰ ওপৰত ভালদৰে বেঁকা গাঁঠযুক্ত বহু শৰ নিক্ষেপ কৰিলে।
संजय उवाच
The verse highlights how anger (krodha) escalates harm in war, while also showing a warrior’s discernment: Satyaki shifts from a terrifying secondary foe to the principal enemy (Bhagadatta), suggesting that even amid violence, choice and focus matter.
Bhagadatta, enraged, pierces and pressures Satyaki with sharp arrows, likened to a mahout prodding an elephant with a hook. Satyaki then disengages from a rākṣasa-like opponent and redirects his attack toward Bhagadatta, shooting many well-crafted arrows at him.